Pósta Béla élete és munkássága

 

(szül.:Kecskemét, 1862. augusztus 22 - megh.: 1919. április 16. Kolozsvár)

  Pósta Béla a 19-20. század fordulóján élt, a magyar régészet hőskorának szenvedélyes gyűjtő generációit felváltó magyar tudós nemzedék egyik   meghatározó egyénisége.

              Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi karán kezdte, ám Torma Károly római régészeti előadásai és az aquincumi ásatások hatására  beiratkozott bölcsészetre is A Torma Károly-i iskola megalapozta a klasszikus archeológiában való eligazodását, s már diákkorában (1883-tól) szakdíjnokként,  írnokként bekapcsolódott a Magyar Nemzeti Múzeumban folyó kutatómunkába, 1885-ben kinevezték segédőrré, majd múzeumőrré. Pulszky Ferenc igazgató és Hampel József érem- és régiségtári igazgatóőr oldalán, megszerezte a szükséges jártasságot az őskori és a honfoglalás kori régészetben. Ásatásai és terepkutatásai (Lovasberény, Hatvan-Boldog, Rákospalota, Törtel stb.) révén, átfogó anyagismereti tudásra tesz szert. Első nagyobb lélegzetű tanulmányában (Baranya az őskortól a honfoglalásig, 1897.), túllépve a címben jelzett szűk földrajzi egység határait, kísérletet tett a Kárpát-medence, sőt Eurázsia történetének vizsgálatára.

              1897-ben intézeti felettesei megbízták gróf Zichy Jenő kaukázusi és közép-ázsiai útjairól hozott, és a Nemzeti Múzeumnak adományozott régészeti gyűjtemény feldolgozásával. A széleskörű irodalmi tájékozottságot igénylő feladat eredményes megoldása nyomán a Kaukázus távoli múltjának számos problémájával foglalkozott. A megbízatás teljesítésében tanúsított hozzáértése és munkabírása következtében Zichy felkérte harmadik utazása (1897-1898) régészeti teendőinek ellátására. Pósta szempontjából ez az expedíció csupán tanulmányútnak bizonyult, de az oroszországi múzeumok és a gazdag szakirodalom áttanulmányozása nyomán a fiatal régész számos fontos megfigyelést tett. Azonosította a szarmaták kárpát-medencei hagyatékának pontuszi előzményeit, fontos lépést tett a hunok régészeti hagyatékának felismerése felé, Szibériában megtalálta az avarok tárgyi műveltségének legkeletibb lelőhelyeit. A honfoglaló magyarság előző szálláshelyeinek kutatása során - ezt legfontosabb feladatának tekintette - azonosította a rokon kultúrköröket, megtalálta a magyar szablya, tarsoly, kengyel előzményeit, rokonait. A Kárpát-medence keletről érkezett népeinek örökségét bemutató munkája gróf Zichy Jenő harmadik ázsiai utazása III-IV. kötetében látott napvilágot (Régészeti tanulmányok az orosz földön, 1905.).

              Munkássága elismeréseként a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1899-ben Póstát kinevezte a kolozsvári egyetem frissen szervezett régészeti tanszékének élére. Minthogy létrehozásakor (1872) a kolozsvári egyetem megkapta az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményének használati jogát, Pósta nyilvános egyetemi tanári beiktatása, egyúttal az egyesületi Érem- és Régiségtár igazgatói teendőinek felvállalását is jelentette. Az egyesületi gyűjtemények és a fokozatosan kiépülő egyetemi Érmészeti és Régészeti Intézet tárai 1899-ben - a tudományos kutatás és a nagyközönség elől elzárva - két helyiségben, összezsúfolva hevertek. Két évtizedes működése alatt Pósta idejének, energiájának jelenős részét a szüntelenül gyarapodó gyűjtemények elhelyezését szolgáló megfelelő helységek biztosítása foglalta le. Elsősorban saját, új épület építéséért küzdött. Panaszkodott, kért, emlékeztetett, s ha kellett fenyegetőzött. Átmeneti megoldásként a város különböző pontjain ideiglenes raktárhelyiségeket bérelt. 1903-ban az egyetem újonnan emelt épülete északkeleti sarkában végre megnyithatta a nagyközönségnek szánt kiállítást. Sürgetésére 1911-ben - a kiállítás és a raktári anyag nagyobb részének elhelyezésére - az egyetem bérbe vette a Bástya (C. Daicoviciu) utca 2. szám alatti, a Református Kollégium tulajdonában lévő kétemeletes bérházat. Az utólag román állami tulajdonba jutott épület nyújt otthont ma az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum gyűjteményeinek, amelynek magját az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára, valamint az egyetem Érmészeti és Régészeti Intézetének tára képezik.

              Az erdélyi régészeti kutatások tudományos színvonalának biztosítása érdekében szakértőket nevelt: megteremtette a kolozsvári régészeti iskolát.Tanítványait, az archeológia szűk területén tevékenykedő elismert tudósokká nevelte. Roska Márton őskori feltárásai (Csoklovina), Buday Árpád limes-kutatásai (Porolissum), Kovács István numizmatikai munkássága és ásatásai (Marosdécse, Apahida, Kolozsvár - Zápolya utca) itthon és Európában mindmáig nem vesztettek egykori értékükből. Az intézet saját kétnyelvű folyóirata - Dolgozatok (Travaux) az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából - biztosította az eredményeik beépülését a nemzetközi tudományos vérkeringésbe. Ásatási megbízásokkal, múzeumrendezéssel, előadások tartásával tanítványait bevonta a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének tevékenységbe. Az első világháború, a keleti régészetre szakosodott Létay Balázs halála meggátolta a mezopotámiai Keleti-Intézet nagyszerű tervének megvalósítsát. A trianoni diktátum lehetetlenné tette a fiatalabb tanítványok (Ferenczi Sándor, Herepei János) szakmai kiteljesedését. Néhányuk viszont (Buday Árpád, Roska Márton, Banner János) az anyaországi kutatások és régészképzés munkásaként adta tovább Pósta Béla kolozsvári iskolájának emberi és szakmai értékeit.